T E N G E R I K E N U

Be és kiszállás parton, horgonyon állva, kikötőben kikötve

Ha idáig eljutottunk, akár indulhatunk is, de előtte Poszeidón áldását kell kérni, némi bor áldozattal.

 „Szeretett Poszeidón, és ti mind ti többi Istenek, akik e helyen megjelentek,

engedjétek, hogy belépjünk tengeri birodalmatokba.

Kérjük áldjátok utazásunkat ezeken a kenukon, és ha próbára tesztek minket,

legyetek könyörületesek, hogy örömünket leljük tengeri kalandozásainkban.”

 Az elindulás előtt, és a valahova megérkezés utáni tevékenységben különbség a pakolás iránya és a sorrendje. Ezért ebben az egy pontban írjuk le a pakolást.

Az éppen rajtunk lévő felszerelésről nem esett még szó. Napos időben a ruházat vékony, szellős hosszú ujjú ing és nadrág, vagy hosszú ruha, fejfedő. Minden nem fedett testrész 15 perc alatt megéghet, napszúrást is kaphatunk. A nap és a szél szárító hatását ellensúlyozandó fontos a bőr hidratálása, az ajkak kenése. Az ajkak kenése elindulás előtt, és ezután gyakran az evezés közben fontos. Akkor most már tényleg indulhatunk, de itt mindjárt a kikötésre térek rá, mert a kikötés közben ismerjük meg azt a helyet, ahonnan el fogunk indulni. Az első vízre szállást kivéve, de akkor is a hely megszemlélésével kezdődik a dolog. A csapatnak meg kell állapodni a kikötésről, de a döntés, hogy alkalmas-e a hely a túravezető feladata. Meg kell győződni a feltételekről. Ezt legtöbbször úgy lehet, hogy valaki kiszáll, és szemlét tart. Lehet-e biztosan állni és menni a mederfenéken, hullámtörés-kiálló sziklák nem veszélyeztetnek-e, van-e hova kipakolni, van-e hely táborozni, a táborhelyet veszélyezteti-e valami. Mindig meg kell állapodni, hogy ki száll ki először. Vigyázzunk mert, hosszan tartó ülés után felálláskor az ember megszédülhet, ezért kapaszkodjunk a kenuba, várjunk amíg visszanyerjük egyensúlyunkat. Miután valaki kiszállt, megvetette a lábát, fogással biztosítja a kenut.

Ezután –ha külső személynek lehet valamilyen érdekeltsége a kikötőhelyen–, vele meg kell egyezni, és így lehet elkezdeni a kipakolást.

A be és kiszállás kb. térdig érő vízben a legjobb, mert így nem ér le a kenu alja, és biztosan lehet állni. A mederfenéknél mindig számítani kell arra, hogy csúszik, a lazán álló kövek kibillenhetnek a talpunk alól, a szorosan állók közé beszorulhat a lábunk, és az élesek még el is vághatják. Az egyenetlenségek miatt is könnyű megbotlani, és elesni. Ez a legnagyobb balesetveszély egy kenutúrán. Ha nem lehet kikötni vagy horgonyozni, akkor valaki fogja a kenut, Ő a „fogó”. Elsősorban figyel az érkező hullámokra, hogy ne sodródjon el a kenu, ne ütődjön semminek. A másik pakol ki vagy be. Ha van lehetősége, a fogó segíthet a csomagok ki-be rakásában. Kipakolás után a fenderekkel megágyazunk a parton, kiemeljük a kenut, és ezekre tesszük. Az IKEA zsákba pakolt mentőmellényekkel stb. kitámasztjuk, vizestáskákat vizes ballonokat és a horgonytáskát beletesszük a kenuba mert egy kis szél is könnyen lebillentheti.

Bepakolás után, elindulás előtt megszemléljük a helyet, hogy ne maradjon ott semmi.

Indulás előtt megbeszéljük, ki száll be először, és folytatódhat a kaland.

 

 

 

6.

Haladás a vízen, jelzések

 

Együtt túrázunk, ezért túlzottan nem távolodunk el egymástól, de nem is megyünk olyan közel egymáshoz, hogy folyvást ütközés elkerülő manővereket kelljen végrehajtani. Látótávolságban maradunk, hacsak egy zegzugos öblöt nem derít fel valamelyikünk, persze megbeszélés után. Ha a túravezető mondani szeretne valamit a résztvevőknek, mivel a hallótávolság szokatlanul kicsi a tengeren, egyik vagy mindkét kajaklapát függőlegesbe emelésével hívja fel magára a figyelmet. Erre minden kenuban ülőnek ugyanezzel a jellel kell válaszolni, visszaigazolást küldeni, hogy „vette az adást”. Ezután többnyire a túravezető függőlegesen feltartott kezeinek összeérintésével egybe hívja a társaságot hallótávolságon belülre. Ritkábban a kajaklapát egy irányba mutatásával felhívja a figyelmet valamilyen veszélyre vagy érdekességre. Ezért minden túrázó kísérje figyelemmel a túravezetőt. Ha bárki úgy látja, hogy mindenki számára fontos mondanivalója van, alkalmazhatja ezt a jelzést.

Világszerte egyezményes segélykérő jelzés a karok fej feletti keresztező integetése. Ügyeljünk rá, hogy csak erre használjuk, és csak ha szükség van rá. Ugyanilyen segélykérő jelzés, ha a búvárszemüveg a homlokunkra van tolva, ezért, ha nincs rá ok, ne legyen így.

Pihenés vagy fürdés céljából megállhatunk a vízen is. Természetesen csak megbeszélés után, és a túravezető jóváhagyásával, időt hagyva számára, hogy mérlegeljen minden befolyásoló tényezőt. Ezt nyugodt vízen tehetjük csak meg, de figyelni kell az esetleg motorcsónaktól származó hullámra is. Ilyenkor külön-külön is lehorgonyozhatunk, és/vagy a fenderek közbeiktatásával úszó szigetet alkotunk. Több horgonyt kell leengedni, figyelembe kell venni az aljzatot, a szél és áramlási viszonyokat, zátonyokat, partvonulatokat. Az első vízbe szállónak a víz alatt ellenőrizni kell, vagy be kell akasztani a horgonyokat úgy, hogy ne sodródhassunk rá egy sziklára. A kenuból való vízbeszállást és vissza ülést mindenképp beszéljük meg evezőstársunkkal, és ne borítsuk fel a kenut. Ez a kenuból való kiszállásos úszkálás búvárkodás a tengerimádók szeretett és hőn áhított tevékenysége, ezért ezt kipróbáljuk a Velencei tavon.

Itt említem meg, hogy a vízi sporteszközökre általában és világviszonylatban a három mérföldes szabály érvényes. Ez azt jelenti, hogy a szárazföldtől vagy szigettől legfeljebb 3 tengeri mérföldre (5,4 km) szabad eltávolodni. Azon túl hajótöröttnek minősülünk. Ha két sziget vagy szárazföld darab között kevesebb mint 6 tengeri mérföld a távolság, akkor ott át szabad kelni. Hogy ezt megtesszük-e, az áramlási és szél viszonyoktól is függ.

 

 

7.

A menetközben legvalószínűbben előforduló veszélyhelyzetek

 

Többször fordul elő, hogy egy motorcsónak vagy hajó nagy sebességgel felénk tart. Ilyenkor meg kell győződni, hogy a vezetője láthat-e minket. Látnunk kell, hogy felénk néz-e. Az első evezős tegyen minél feltűnőbb mozdulatokat a lapáttal, a kormányos tartson kitérő irányba, ha lehet a legközelebbi part felé.

A nagy kompok, és hajók útvonalával tisztában kell lennünk, számítani kell felbukkanásukra. Minél messzebb tőlük vagy a part szoros közelségében a helyünk. Kikötőbejáratban, vagy a kikötőhely közelében manőver közben nem keresztezhetjük az útvonalukat.

Borulás vagy elöntés után még nem történt velünk semmi végzetes dolog. Az Emergency First Response (EFR) SETUP szabályát alkalmazzuk, bármilyen más váratlan esemény bekövetkeztekor is.

Stop (álljunk meg egy kicsit, és tekintsük át a helyzetünket)

Environment (megfigyelés-figyeljük meg a környezetünket)

Traffic (közlekedési viszony- került-e valaki közvetlen veszélybe, sérülés, cselekvőképtelenség, közeledik-e más hajó, vagy mások segítő szándékkal

Unknown hazard (ismeretlen veszély-, sodródunk-e veszélyes zátony, parti szikla, bármilyen más műtárgy felé, közeledik-e komp vagy teherhajó.

Protect self & Patient (Védd magad, és ha van, a sérültet mentsd ki a helyzetből

Ami ezután következik az még inkább csak iránymutatás a tapasztalataink alapján, mint az eddigiek, hiszen adódhat bármilyen más dolog, ami könnyíthet, vagy nehezíthet a helyzetünkön, és ezekhez alkalmazkodnunk érdemes. Társak segítsége feltétlen, de meg kell beszélni, és összehangolni tevékenységünket.

Fel kell venni a mentőmellényt, ha nem volt rajtunk. Ha már kint vagyunk a vízben, fel kell húzni az uszonyt és a búvárszemüveget is, ha nem akadályoz bennünket. Ez után eldönthetjük, hogy van-e a közelben olyan hely, ahol a lábunkat megvetve kimeregethetjük a vizet a kenuból. Ha van, úszva vontassuk oda, és kezdjük el a vízmeregetést a többiek segítségével. Ha nincs ilyen, vagy túl messze vagyunk a parttól, kénytelenek leszünk úszva és félig a kenuba kapaszkodva ezt megtenni. Egy IKEA szatyorral (a hajózós zsákban van) gyorsan ki lehet meregetni a nagyját, a többit szapollyal. Más a helyzet, ha közben nem tudjuk megakadályozni, hogy a hullámzás veszélyesen közel vigyen a parti sziklákhoz. Ebben az esetben a horgonyt kinyitva ki kell engedni a fenékre, a horgonykötél végét vagy a csévét be kell kötni a kenuba. Ez remélhetőleg elakasztja valahol a kenut, de szabadtüdős merüléssel is elakaszthatjuk. Ezután kezdjük meg a vízmeregetést. Ha a borulás vagy elöntés után bármikor túl veszélyessé válik helyzetünk, vagy megsérült valaki, együtt ússzunk egy kiszállásra alkalmas helyre. A Kisvezér zsákkal, és Lehetőleg a Nagyvezér zsákkal együtt. Jól át kell gondolni a kenu elhagyását és a kiúszást, mert ha a tenger viharos, vízpermetes, 5 perc alatt feltelhet a tüdőnk vízzel. Ebben az esetben semmiképpen ne hagyjuk el a kenut, amit fedezéknek is lehet használni a vízpermet ellen, vele együtt úszunk ki a partra, tartson bármeddig. Ezután már szerteágazó események és tennivalók várhatnak ránk.

Minden fentebb leírt dolog meleg vizű mediterrán körülmények közötti tapasztalatokon alapul, ilyen helyeken alkalmazható. A világ bármely részén az óceáni vízhőmérséklet jelentősen alacsonyabb lehet, az ezzel összefüggő dolgokat jelentősen megváltoztatja.

8.

Táborozás, hogyan óvjuk meg a felszerelésünket a tengervizes nedvesedéstől, és egyebek

 

A helyszínen.

 

9.

Vitorlázás

A helyszínen, hátszél esetén.